Barna bőr, nap és szolárium nélkül
A barna bőrért tenni kell. Ez nyáron nem nehéz, hiszen a napsugarak megfelelő óvintézkedések mellett kifejtik áldásos hatásukat. De ha nincs idő szoláriumba járni, és már a nap sem úgy süt, mit tegyen egy nő?
Ma már azért nem kell elkeserednünk, hiszen van még miből válogatni. Barnító krémek, barnulást elősegítő testápolók, barnító tabletták állnak rendelkezésünkre a kívánt bőrszín eléréséhez.
De ezek igen körülményesek és megbízhatatlanok, hiszen ha nem jól oszlatjuk el a bőrünkön, akkor foltos lesz, itt-ott sötétebb lesz, például a könyök és a térd területeinél.
Van új a nap alatt
A kozmetikusoknak ma már nem újdonság, sőt azok számára sem, akik láttak már valamilyen megszépítő, „átváltoztató” műsort, a szórófejes pisztollyal történő barnítás. Ez a fajta eljárás gyors és egyenletes barna színt nyújthat, de csak ha hozzáértő kezek alá kerülünk.
Csak bejelentkezünk kozmetikusunkhoz, leradírozzuk elhalt hámsejtjeinket a bőrünkről, és már kezdődhet is a barnulás.
De van néhány alapszabály, amelyet érdemes betartani:
Ne használjunk testápolót, hidratálókrémet, dezodort, sminket a kezelés előtt. Gyantáztatni is csak a kezelés előtt 48 órával javasolt.
Viseljünk sötét színű, bő szabású ruhákat, de a szűk farmert kerüljük, mert az ledörzsölheti bőrünkről a permetet.
A barnítás után 8 órán keresztül kerüljük a vizet, mert ezzel megállítható a barnulási folyamat és a bőr foltossá válhat.
A kezelés utáni 16 órában csak tiszta vízzel mosakodjunk, és ne lepődjünk meg, ha az első zuhanyzáskor az az anyag, amit ránk permeteztek lemosódik, de alatta már láthatóvá válik az a barna szín, amelyért igazából fizettünk.
- Szabó Anita -
Kapcsolódó cikkek:
Az önabarnítás írott és íratlan szabályai
12 kérdés a napvédelemről
2011 a természetes smink éve
Igaz vagy hamis? - Szépségápolási tippek
Barna smink mindenkor

