Alapozás lépésről-lépésre
Három nagyon fontos eszközzel felvértezve győzedelmeskedhetünk bőrhibáink felett. Ezek pedig az alapozó, a korrektor és a púder. Fegyverzetünk kiválasztásánál figyelembe kell venni a személyiségünket, bőrtípusunkat és a sminkelés célját.
Az alapozók
Az alapozók nagyon jó szolgálatot tesznek, hogy eltüntessék a bőrhibáinkat. Abban is segítségünkre vannak, hogy egységes tónusú bőrszínt biztosítsanak.
Az alapozókat kétféleképpen csoportosíthatjuk, állaguk (folyékony, krém vagy por) és fedőképességük alapján. 
A folyékony alapozók lehetnek lágyabb, folyékony vagy sűrűbb, krémes állagúak. A folyékonyabb alapozók használata igen egyszerű, hiszen csak egy speciális szivacsra van szükség, amellyel elkerülhetővé válik az alapozó összecsomósodása és a foltos hatás. Arra vigyázzunk, hogy a szivacsot gyakran cseréljük, a különböző baktériumok megtelepedésének elkerülése érdekében. Mivel lágyabb formájuk miatt könnyen felvihetőek, így igen kedvelt termékek. A felvitt rétegek számától függ, hogy milyen fedőképességeket érünk el. A problémás területeknél használjuk vastagabb rétegben, még a többi területen elég vékonyan felvinni. A jó minőségű termékek nem kenődnek el, nem hagynak foltot a ruhán, és hatásuk egész nap tart.
A krém állagú alapozók nehezebben oszlathatóak el egyenletesen a bőrön, illetve ha nem megfelelő minőségű alapozót használunk még a csomósodással is számolnunk kell. Előnyük viszont, hogy erős fedőképességgel rendelkeznek, bár ez nem csak a textúra függvénye. Minél nagyobb a pigment szemcsék koncentrációja egy alapozóban, annál erősebb a fedőképessége.
A legújabbak az ásványi alapozók, amelyek teljesen por állagúak. Előnyük, hogy felvitelük egyszerű, napközben könnyen korrigálhatóak, és a fedés mértéke jól szabályozható. Illatanyagmentes, hipoallergén termékek.
Bőrtípusunknak megfelelő alapozót válasszunk, szárazabb bőrre gazdagabb textúrájút, még a zsíros vagy kombinált bőrtípusnál keressünk mitesszerképződésre nem hajlamosító, a pórusokat nem eltömítő, matt hatású alapozót. A normál bőrre tökéletesen megfelelnek a folyékony alapozók.
A termék vásárlásánál mindig figyeljünk oda, hogy a bőrünknél egy leheletnyivel sötétebbet válasszunk, ezzel érve el a legtermészetesebb hatást. Nappalra kevésbé intenzív, még esti vagy alkalmi programokra erősebb fedésű alapozót használjunk.
A korrektorok
A korrektorokat a kisebb szépséghibák kijavítására találták ki, melyeket az alapozó felvitele után ajánlatos használni.
A korrektoroknak is több fajtája van. A legkedveltebb a stift formájú, amelyet közvetlenül a problémás részen kell alkalmazni. A profi sminkmesterek a speciális ecset használatát javasolják, mert a nem kívánatos bőrhibák által kórokozók kerülhetnek a korrektorra, és így kockáztatva azt, hogy az arc, más területeire is kerülhetnek baktériumok. Vannak folyékony korrektorok is, amelyek felvitele mindig ecsettel történik.
A szem alatti sötét karikák eltüntetésére az alapozóval megegyező színű korrektort használjunk, míg a piros, gyulladásos területekre, vagy hajszálértágulatok elfedésére a halvány árnyalatok javasoltak. Ilyen esetekben nagyon jó szolgálatot tehet a halványzöld színű termék, amely sajnos csak elvétve kapható.
Ma már találhatunk 2in1 alapozókat, amelyek segítségével nem kell korrektort használnunk. Igaz ezek a termékek nagyon szép hatást eredményeznek, de nem egész napos viselésre találták ki.
A púderek
A púder az alap sminkkészletünk része. A boltokban kétfajta púderből (por vagy kompakt) választhatunk.
A por alapú termékek használatánál legyünk nagyon elővigyázatosak, mert a púder laza por formája miatt akár a ruházatunkra is kerülhet, miközben használat során az ecsetről leperegnek a púderszemcsék.
A kompakt púderek nagyon praktikusak, hiszen préselt formában találhatóak egy tégelyben, általában tükör és szivacs társaságában. Remek eszköz a napközbeni sminkfrissítésére és a fénylő részek javítására. A hozzáértők azt javasolják, hogy ezt a fajta púdert is nagyméretű púderecsettel vigyük fel a természetesebb, tartósabb hatás érdekében.
Végezetül pedig egy jó tanács! Mindig smink nélkül menjünk vásárolni, és soha ne a kezünkön próbáljuk ki a megvenni kívánt terméket, hanem az arcunk egy részén, és az eredményt természetes fény alatt tekintsük meg. Egy rosszul választott termék csak újabb vásárláshoz vezethet, amely nem túl pénztárca kímélő megoldás.
Kapcsolódó cikkek:
Alapozó: barát vagy ellenség?
Sminktanácsok reggelre
A természetes smink 7 lépése

