Sikerről másképpen
Krishnamurti Indiában született 1895-ben. Apja a Teozófiai Társulat adjari középpontjában dolgozott. Így került a fiú a teozófusok érdeklődésének központjába. Már korán felfigyeltek feltűnő aurájára. ”Világtanítónak” kiáltották ki. Köré szervezték a Keleti Csillag Rendje nevű szervezetet. Sokat utazott, előadásokkal népszerűsítette filozófiáját.
„Úgy gondolom, mindnyájunknak olyan tisztára kellene mosni az elménket, amilyen tisztává a fák levelei lesznek esőben, mivel elménket vastagon belepi a sok eltelt évszázad pora - a por, amit tudásnak, tapasztalatnak nevezünk. Ha minden egyes nap megtisztítanánk az elménket és megszabadítanánk a tegnap emlékeitől, elménk is felfrissülne, és képes lenne megbirkózni a létezés számtalan problémájával.”
Hogy ne legyünk középszerűek?
Ma már mindenki „valaki” akar lenni. Krishnamurti azonban bemutatja, milyen paradoxak ezek a késztetések: a középszerű emberek sokaságát termeli ki.
Hogyan?
Sajátos magyarázattal kezdi.
Ha valami problémánk keletkezik, akkor ugyebár agyalunk rajta. Pedig felesleges. Einstein elhíresült mondása, hogy nem tudjuk a problémáinkat ugyanazzal az aggyal megoldani, amelyikkel megteremtettük. Szinte szóról szóra hasonlóan nyilatkozik a keleti bölcselő: „Ha azt az elmét használjuk a zűrzavar megoldására, amely létrehozta, a megoldás nem igazán lehet jó…Gazdagabbá tehetjük életünket, ha megcsapoljuk az univerzum elménken túl létező hatalmas intelligenciáját.” Magyarán: elővesszük méltánytalanul kihasználatlan jobb agyféltekénket, letöröljük róla a port, miként az eső lemossa a fák poros leveleit, és többet figyelünk megérzéseinkre, empátiánkra, belső életünk mélyszántású üzeneteire. Ha nem gondolkodunk, megtaláljuk a megoldást!
Ha nem fordítunk figyelmet a valódi dolgokra, akkor kemény és töredezett világban fogunk élni, s nem találjuk meg boldogságunkat.
S mik Krishnamurti értelmezésében a „valódi dolgok”?
Egyszerű, de alapvető fogalmak: a béke, a szeretet, a szépség.
Technikával, gyakorlattal jól ki lehet ismerni a világ mechanikus törvényeit. Ha jól alkalmazzuk őket, akkor pedig a világ által definiált sikerességet is elérhetjük. De így beleveszünk a középszerűségbe. Ugyanis „technikusként” eredményeket produkálunk, kreatív emberként viszont jobbá tesszük magunk körül a világot.
A legtöbb ember technikusként éli életét. Ez viszont nem vezet túl messzire.
Arra biztat, hogy minél több ember fordítson hátat a megszokott és begyepesedett látás- és gondolkodásmódnak. A kapzsiságot vagy az irigységet, (csakhogy a két leggyakoribb emberi betegséget említsük) nem űzzük el azzal véglegesen, hogy próbát teszünk kiküszöbölésére. Csak akkor szűnnek meg, ha elménket a maga teljességében megfigyeljük. Ha beismerjük, hogy elménk tele van ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal, akkor megtisztulunk tőlük.
Ezzel tesszük meg az első lépést a szabad ember felé, aki kreativitása birtokában, a gondolkodó elmén túli szférákból alkotásra képes.
Egy boldogság-recept
Az emberek hajlamosak „keresni” a boldogságot. Krishnamuri erről is új szemszögből beszél.
Szerinte a boldogságot nem lehet keresni és ebből kifolyólag megtalálni sem. A boldogság nem ambíciók vagy eredmények következménye. Sőt: akkor lehetünk igazán boldogok, ha épp ezeket felejtjük el. Már az a tény, ha csak beszélünk a boldogságról vagy gondolkodunk róla, az azt jelenti, hogy nem vagyunk egyek vele.
A boldogtalanság a szeretet hiányából fakad, ami viszont a köztem és mások között fennálló távolság következménye. Ezeket pedig a bírálataink, előítéleteink, kritikáink idézik elő. S ezzel megint ott vagyunk a kiindulópontnál: az elme megszokott mechanizmusait kellene hanyagolni, s megpróbálni merőben új közelítésekre szert tenni.
„A szeretet a legpraktikusabb dolog a világon”- szögezi le Krishnamurti. A hatalmas szeretet hatalmas intelligenciát jelent, mert felismeri, hogy végső soron kizárólag a szeretet az, ami számít.
Egyszerű fogalmazással egyszerű életcélok
Előadásmódja egyszerű, szemléletes, jól megérthető. Távol áll a szofisztikus szőrszálhasogatástól, inkább a hétköznapi emberhez szól.
„Amikor az ember utazgat a világban, észreveszi, hogy az emberi természet mennyire hasonló, akár Indiában, Amerikában, Európában, vagy Ausztráliában. Ez különösen igaz a fõiskolákra és az egyetemekre. Olyan emberfajtát állítunk elõ mintaszerűen, akinek fő érdeke, hogy biztonságot találjon, valaki fontossá váljon, vagy jól érezze magát a lehető legkevesebb gondolkodással.
A hagyományos oktatás túlságosan megnehezíti a független gondolkodást… Az oktatás feladata, egységberendezett - ezért intelligens- emberek teremtése... Az intelligencia nem puszta információ; nem könyvekből származik, nem tartalmaz okos önvédelmi válaszokat, és támadó kijelentéseket. Az, aki nem tanult, lehet, hogy intelligensebb, mint a tanult… Az intelligencia az a képesség, hogy felfogjuk a teljest, azt ami van; arra való az oktatás, hogy felébresszük ezt a képességet, magunkban és másokban.”
Kapcsolódó cikkek:
Mágiák, amikről nem tudunk
A bölcsek azt mondják
Megvilágosodottak
Gyönyörű dualitásaink
