Mi, Nők! Szépségápolás Egészség Fogamzásgátlás Nőgyógyász válaszol

Kereső

Harmónikus Nő >> Mi, Nők! >> Megvilágosodottak

Megvilágosodottak

Egykori jógaoktatóm gyakran emlegette, hogy ő ismer valakit, aki megvilágosodott. Aki azt mondja magáról, hogy megvilágosodott. De ennél többet sohasem tudtam meg róla. Nem csoda, ha egy sor kérdés maradt bennem megválaszolatlanul.

Mi az a megvilágosodás?

Erre nincs pontos, adekvát válasz. Helyette be kell érni olyan filozofikusan homályos fogalmakkal, (találkozás az Abszolútummal, az Igazság Abszolútuma, intellektuális tudatosság, ego-mentes állapot), amik nemhogy közelebb visznek a fogalom megéréséhez, de inkább fokozzák a vele kapcsolatos zűrzavart.

A témában a leghétköznapibb választ  Ole Nydal láma adta. Ő csak ennyit mondott: „A megvilágosodás az, amikor tudom, hogy öt házzal arrébb mire gondol Kovácsné vacsorafőzés közben.” Nydal szerint ő maga nem érte el a megvilágosodást, de a megszabadulást igen. Ez is hatalmas dolog. E szerint nem úgy gondol a bajaira, hogy „én szenvedek”, hanem úgy, hogy „ez a szenvedés helyzete.”

Richard Maurice Bucke matematikai műveletnek vetette alá a megvilágosodással kapcsolatos információit:átlagolt az által összegyűjtött témából. Meglátásai itt-ott szinte meghökkentők.

Megállapította, hogy a megvilágosodás átlagosan 35 éves korában érte el az embereket. A kiválasztottak egyrészt kiváló testi egészségnek örvendtek, másrészt remek lelki kondíciókkal rendelkeztek. Nem álltak tőlük távol a spirituális élmények, szívesen meditáltak, vagy törték fejüket szellemi gordiusz-csomókon. Nagy tisztelet övezte őket. Ők maguk kedvelték a magányt, és semmi érdeklődést nem tanúsítottak a világ anyagi oldala iránt.

Bucke statisztikájában a legtöbb megvilágosodás tavasszal és nyáron történik, méghozzá többnyire olyan embereknél, akik szülei feltűnően ellentétes temperamentummal rendelkeztek.

Sri Chinmoy, a népszerű spirituális tanító szerint a megvilágosodás a lélek tudatos tudása. Az ember felismeri az Erőt, a Reményt, a Tökéletességet és a Részvétet is. Vagyis  Istent.

Szedhetnék még össze több csokorra való, igazán hatásos definíciót, de nem biztos, hogy sokkal közelebb kerülnék a válaszhoz.

Jóga - IllusztrációAnnyi viszont kétségtelen, hogy a megvilágosodás egy transzcendens élmény, amiben a mindenséggel találkozunk. Egy elmebeli állapot, amit nem lehet céllá tenni, hisz  nem jövőbeli állapot. Nem keresni kell, hanem benne lenni.

Valószínűleg, nem sokat érnek a különféle analogizálások, mert nem lehet logikus gondolkodással megérteni valamit, aminek semmi köze a logikához. Sőt, a megértéshez sem. Maximum megélésről lehet beszélni. Nem keressük, hiányoljuk, pereljük Istent, „csak” tudjuk.

Mik a  megvilágosodás rokonfogalmai?

Richard Maurice Bucke  kanadai pszichiáter „kozmikus öntudatnak” nevezi azt az emberhez kötött képességet, ami bizonyos embereket a többiek fölé emel. Ez pedig nem más, mint az „univerzum valódi létének és rendjének felismerése”, amikor az ember megéli az Istennel vagy az egyetemes energiával való egységet.

Sri Cinmoy azt mondja, a megvilágosodás Isten-megvalósítás magunkban.

Alan Watts „szent táncot” emleget, utalva arra a katartikus, felszabadító élményre, ami a tánccal egyébként könnyen elérhető. Ebben az állapotban az ember együtt keringőzik a mindenséggel, megérzi és látja annak minden törvényét, világossá válnak indítékai és összefüggései.

Mesteréről írja egy tibeti szerzetes: „ő a nap és a hold, mely a tudatlanság sötétségét eloszlatja. Ő a szilárd talaj, ami a jónak és a rossznak a súlyát is elbírja, ő a minden kívánságot teljesíteni képes drágakő, amely örök boldogságot és végtelen áldást ad, hatalmas és mély intelmek tárháza, a könyörületesség hatalmas folyója, szülő, mely egyenlő mértékben osztja szeretetét, hegy, amely a világi érdekek fölé magasodik”.

A szerzetes mesteréről beszélt. Pedig ez a megvilágosodás.

Kik a megvilágosodottak?

A nagy próféták biztos ide sorolhatók: Jézus, Mohamed, Buddha. De rajtuk kívül még több tucat ember, akiket ismerünk és több tucat, akikről azt sem tudjuk, hogy élnek-e vagy halnak.

Ők azok, akik képesek az „ego felhőjén” áthatolni, és meglátni mögötte azt az információt vagy bölcsességet, ami mindig is ott volt, csak az elme előtt elrejtve. (Einstein)

A megvilágosodás egyébként bárkit utol érhet. Nem köthető sem iskolai végzettséghez, sem intellektuális képességekhez, sem korhoz, sem nemhez. Nincs köze az aszkétizmushoz, vagy a meditatív élethez. Azt mondják az ezoterikusok, hogy mindenkiben ott lappang a felismerés képessége.

A megvilágosodás a szó szoros értelmében egyfajta fényjelenséggel kísért jelenség. Mintha egy lámpa gyulladna fel hirtelen ott, ahol eddig áthatolhatatlan sötétség uralkodott

Az ember megy az utcán, kedvenc ételét főzi, elmereng egy verssoron és  egyszer csak megállítja egy pillanat. Egy fény, egy tudatállapot, ami azt üzeni: „most már mindent értek,” „most helyére került minden”. Ilyesmit él át az ember az ún. „aha-élmények” során. Csak a spirituális megvilágosodás nem egyetlen konkrét problémakör görcsét oldja fel, hanem létkérdéseket rendez átlátható és befogadható formákba.

Bucke például éppen Anglia borús utcáin lépkedett, magában Whitman költészetén töprengve, amikor egy fény áradt szét benne. S ez a fény világosította meg számára a tudatot: a világegyetem alapelve a szeretet. Olyan tisztán és biztosan látta, mint arcmását, ha reggelente a tükörbe nézett. Csak azon csodálkozott, hogy eddig nem tűnt fel neki ez az evidencia.

Capra, a híres fizikus „egy csodálatos tengerparti élmény”-ben tapasztalta meg a világmindenséget.  Hirtelen tudatára ébredt, hogy minden, a víz, a levegő, a homok, a sziklák, minden vibráló atomokból áll. Látta, ahogy vízesésszerűen hull alá az energia a világűrből. Úgy érezte, Síva tánca nyílik meg előtte. Az élmény hatására rájött, hogy néha el kell szakadni a hagyományos logikus gondolkodástól, mert van, ami transzcendens.

Mi az értelme a megvilágosodásnak?

A megvilágosodás felszabadító élménnyel jár.

A halál, a félelem, és a bűn fogalmai eltűnnek. Soha semmi olyan baj nem érheti a megvilágosultat, ami a mindennapi életben a mindennapi emberekkel nap mint nap előfordul. (erőszak, gyűlölet, bántás, sérelem, kicsinyesség, féltékenység stb. stb.)

A megvilágosult nem látja a többi embert tökéletlennek és reménytelennek. Attól a pillanattól, hogy megvilágosult, valódi egységet fog érezni másokkal, és mások úgynevezett tökéletlenségeit úgy fogja látni, mint Isten tapasztalatát, amit rajtuk keresztül él át. Aki megvilágosodott, annak boldogság jut osztályrészül. Nem átmeneti és nem talmi, hanem örök és végérvényes.

Nem csoda, ha ezt az isteni tapasztalást isteni külső átalakulások kísérik. Kisimult arc, békés és nyugalmas test, sugárzó, fénnyel telített tekintet, mosoly az ajkakon.

A megvilágosodott ember olyan, mint Richard Bach sirálya, akit a többi sirállyal ellentétben nem az evés, hanem a repülés érdekelt. S aki rájött, hogy nem csontok és tollak halmaza, hanem a szabadság és a repülés határtalan tökéletessége.

Kapcsolódó cikkek:

Nagy spirituális vezetők: Gandhi
Számtalan csoda
Könyvérdekességek
Gyönyörű dualitásaink
A szó hatalma

2012-05-01
Címkék: megvilágosodás, filozófia, spiritualitás, öntudat, próféták

Vissza a cikkekhez >>
Mi, Nők! Szépségápolás Egészség Fogamzásgátlás Nőgyógyász válaszol
Ha bármilyen meglátása, illetve problémája merül fel az oldallal kapcsolatban, kérjük, írja meg nekünk!
Felhasználási feltételek Adatvédelmi irányelvek
Copyright 2010 Harmonikus Nő.hu