Kikosarazni, de hogyan?
„Nekem ma sajnos nem jó, és a következő napokban is el vagyok havazva, talán a jövő héten…”, vagy „úgy érzem, hogy egy új kapcsolatra még nem vagyok készen”. Ezeket a mondatokat már mindannyian hallottuk, mert vagy nekünk mondták, vagy mi próbáltuk így finoman leépíteni a hódolónkat.
Kifogásokból sosincs hiány, és általában a férfiakra jellemző a köntörfalazás, még a nők szeretik egyenesen megmondani az érzéseiket - derült ki egy internetes társkereső oldal közvélemény kutatásából. Az adatok azt mutatják, hogy a nők döntő többsége, szám szerint 67 százaléka választja az egyenes utat, és vallja be őszintén azt, amit gondol. A pasik közül csak minden második számít ilyen egyenesnek, ha az igazmondásról van szó.
A sablonos kifogások
A férfiak bevált mondata: „még nem vagyok kész egy új kapcsolatra”. A nők ezt a kifogást jóval kevesebbszer használják. A kutatási eredmények szerint, a megkérdezett hölgyek csupán 30 százaléka hárítja így a nem kívánt férfi közeledését.
Ma már nem csak levélben, vagy sms-ben lehet szakítani, hiszen az internet lehetőséget adott arra, hogy akár e-mailben is megírhatjuk gondolatainkat. A nők 28 százaléka él is ezzel a lehetősséggel, míg a férfiak 20 százaléka választja ezt a megoldást.
Egy másik kikosarazási mód, melyet a nők 16 és a férfiak 14 százaléka használ, az az, amikor addig húzza az egyik fél a randi időpontját, míg a reménykedő fél rá nem jön, hogy ejteni akarják, és végül feladja a próbálkozást.
Érdekes, mert mindkét nem előszeretettel takaródzik egy másik - sok esetben nem létező - hódoló betoppanásával.
Célravezető őszinteség
Lisa Fischbach pszichológus szerint sokkal célravezetőbb, ha őszintén megvalljuk érzéseinket, minthogy hamis reményeket tápláljunk a másik félben. Ezzel elkerülhetjük, hogy nagy csalódást okozzunk a reménykedő partnernek. Na persze ez nem azt jelenti, hogy esetleg nem törjük össze a kedvesünk szívét, de jobb tisztán és egyértelműen megbeszélni a dolgokat. Igaz ehhez mindenképpen nagy bátorság kell.
A szakértő szerint, amikor megmondjuk a partnerünknek a nemleges döntést, mindig határozottan, de soha nem sértően vagy lekicsinylően tegyük azt, mert nem az a cél, hogy megalázzuk vagy bántsuk a másikat, hanem az, hogy tisztázzuk a helyzetet. Tapintatossággal és megfelelő hangnemmel tegyük mindezt.
„Kommunikációnk minden szintje (hangunk, testbeszédünk és ezek tartalma) ugyanazt kell, kifejezze. Ha bármely ezek közül nincs jól megválasztva – például mosolyogva közöljük nemleges döntésünket – félreértésre adhat okot a másikban” – hangsúlyozza Fischbach.
Tehát a legcélravezetőbb, de egyben legbátrabb dolog, ha személyesen közöljük a nemleges válaszunkat, mert ne feledjük, még nekünk is mondhatnak nemet.
Kapcsolódó cikkek:
Sport és szerelem - összeférhetetlen?
Létezik tökéletes kapcsolat?
A tökéletes párkapcsolat receptje

