Mi, Nők! Szépségápolás Egészség Fogamzásgátlás Nőgyógyász válaszol

Kereső

Harmónikus Nő >> Mi, Nők! >> Ezoterikus számtan

Ezoterikus számtan

A nulla az számunkra egy nagy nulla, egyenlő a semmivel. Nem így Keleten, ahol a semminek tartalma van, alkotó üresség. Kínában a keletkezés előtti ős-állapotnak tekintik a nullát.

Az egy (Nap) mindenütt az abszolút szentség száma. A magyarban egyetlennek nevezzük azt, aki mindennél és mindenkinél fontosabb számunkra. Egyház-ról beszélünk, ha a vallás szóba kerül, ily módon a szent és az egy közé tehetünk egyenlőség jelet. A legmagasabb isteni megnyilvánulás a legtöbb vallásban az egy és oszthatatlan abszolútum. Annyira fontos szám, hogy a kínaiak szerint az egy nem a legkisebb, hanem éppenséggel a legnagyobb szám. Érvelésük logikus: mivel a kezdete mindennek, ez az összes többi kiindulópontja.

A kettősség (Hold) az ezoterikus világban és a mindennapi világunkban is alapvető. Nincs olyan az életben, aminek ne lenne meg az ellentétes párja. A polaritás nem olyan, mint az élet, hanem maga az élet. Valami attól van, hogy van ellentéte. Nem lenne sötét, ha nem létezne a világos párja. Értelmét vesztené a fent a lent nélkül, és így tovább. Ez a görög filozófiában és a kínai taoizmusban egyaránt fontos. A Yin és a Yang jól ismert ábrája tökéletesen fejezi ki ezt a fajta kettőséget. Analógiák végtelen sora húzható erre a minőségre.

Számok - illusztrációA három (Mars) az isteni teljesség száma. Mindennek van eleje, közepe és vége. Minden lefolyásnak, történésnek három természetes és egyenértékű fázisa van: kezdődik, lefolyik, majd befejeződik.Minden hármasság tökéletes (Omne tritum perfectum), tartja egy latin közmondás. A szék sem áll meg két lábon, a három már biztosan nem inog. Az Atya-Anya-Fiú, a Test-Szellem-Lélek, a Pingala-Susuma-Ida hármassága mindenütt jelen van. Az analógiák számának se szeri, se száma ebben az összefüggésben is.

Ha a négyes (Merkúr) számot sematizálva átrajzolnánk, akkor egy keresztet kapnánk. Ebben a minőségben a tér és idő végtelenségét ábrázolja, vagy a keresztre feszített Jézust, vagy akár Leonardo Adam Kadmon-ját, az Embert. Négyes formájában pedig a földre utal, mindarra, ami a négy földi őselemre vezethető vissza.(föld, víz, levegő, tűz) Ebben a tekintetben a mindenség. A kabbalisztikus erények száma. A „tudni, merni, akarni, hallgatni”mágikus erejét mindenki saját maga generálhatja saját tpasztalatai életútján.

Az ötös szám (Jupiter) leggyakoribb geometriai formája a pentagram, vagyis az ötágú csillag. Az ezoterikában  az ember és a kozmosz harmonikus együttműködésének vagy a mágiának is a jele lehet.

A másik, ritkább, és kevésbé elterjedt megjelenési formája a csúcsára állított négyzet, amelynek középpontja is van. A középpont egy fix pont, az itt és most grafikus jele, a világegyetem közepe. Egyúttal a földi-téridő rendszerből való kilépési lehetőség szimbolikus megjelenítése is.

Ugyanez lefelé fordítva azonban egy egészen más, nem túl megnyerő jelentéssel bír. Tudniillik fejére állítva boszorkány-jelkép.

Tulajdonképpen minden szimmetrikus szimbólumra igaz az állítás: megfordítva (akár horizontálisan, akár vertikálisan tesszük ezt) jelentése is megfordul, éppen ellenkezője(negatívja) lesz az eredetinek.

Sokan tudatlanságból magukra tetoválnak rossz, negatív tartalmú jeleket, még csak nem is sejtve, milyen átkot hoznak ezzel a saját fejükre. A forma mindig meghatározza a tartalmat. Negatív tartalmú formákkal képtelenség pozitív tartalmú cselekedeteket gyakorolni.

A kínai filozófia és gyógyászat (tűz, föld, fém, fa, víz) vagy a szvara (föld,víz, tűz, levegő, éter) jóga egyértelműen a világ ötösségére épül.

A hatos számmal lehet játszadozni. Ha hármat egymás mellé teszünk, az a gonosz fő száma. Egy hírhedt mágus, Aleister Crowley ezt tetováltatta a homlokára. Nem olyan különös tett ez egy embertől, akit a „világ leggonoszabb emberének” hívtak. Ha ugyanezt megfordítjuk, akkor a legtökéletesebb szám (9) háromszor, vegyesen meg a matuzsálemi kort adja (969) Lehet úgy is tekinteni rá, mint a hármas(és az ehhez tartozó minőségek) megkettőződése.

Egy felfelé és egy lefelé álló háromszög egymásra tett alakzatából alakul ki a grafikus megjelenése. A forma teremt. A radiesztéziában rézdrótból hajlítják ki ezt a formát, a káros sugárzások csökkentésére használják. Az alkímiában, jóslásokban, a mágiában szintén előszeretettel nyúlnak ehhez a formához.
Egyébként  pedig minden harmonikus kapcsolat, a házasság száma. Az egymásban megtámaszkodó, az egymásban feloldódó érzések ábrája.

A hetes szám  (Saturnusz, Hold)manapság egyértelműen pozitív tartalmú, pedig eredetileg a tizenhármas elátkozottságához hasonlóan keveredett rossz hírbe. A megelőző számokhoz képest geometriai formában kevésbé ismert. Inkább a mitológiában és mesékben fordul elő. Az egykori negatív jelentés tartalomra csak a mesék hétfejű sárkánya emlékeztet, de Süsü után már az is tompított tartalommal.(A békés és szerethető Süsüvel rehabilitálva lett a hétfejű szörnyeteg összes vétke és egész pereputtya.)

A szerencsejátékokban is van szerepe: a hetes és szorzói kifejezetten közkedvelt számok ezen a területen. A spirituális világ is kedveli, hétszer hetesét misztikus erővel ruházza fel. A lét hetes periódusokban lüktető ritmusaA bolygók, a felszabdalt idő, az angyali szférák, az aura, a szivárvány, a csakrák, a zene világa társul hozzá. Szóval csupa olyasmi, amit szeretünk és vágyunk. Csupa transzcendens édesség.

A nyolcas (Uránusz) szám elég nehezen megfogható, mivel valami olyat jelképez, ami túl van a mi mulandó világunkon, téren és időn és tudattalannal, vagy az örök Törvényekkel rokon. A természet erőinek spirituális síkra való áttörése. Az anarchia, elszakadás, válás képlete is. Nagy feszültségének letöltése zseniális megoldásokat is hordozhat, mint ahogy őrültséggel, aberrációval jár elfojtása.

A kilences (Neptun) is misztikus szám. Nevezik az emberiség számának, a Karma befejezése, az Isteni szeretet, őstudás számának, így azt a minőséget jelenti, ahová az embernek földi vándorlásai végén meg kell érkeznie.. Az enneagram rendszerében kilenc alapvető emberi típus hordozza a teljességet. Az újjászületés, a dimenzió kiterjedés száma.

- Intera -

Kapcsolódó cikkek:

A 108 izgalmas élete
Véletlen felfedezések
Csodálatos emberek (?)
Szinkronban a világgal
Telepátia

2012-01-08
Címkék: ezotéria, számok, számtan, szám,

Vissza a cikkekhez >>
Mi, Nők! Szépségápolás Egészség Fogamzásgátlás Nőgyógyász válaszol
Ha bármilyen meglátása, illetve problémája merül fel az oldallal kapcsolatban, kérjük, írja meg nekünk!
Felhasználási feltételek Adatvédelmi irányelvek
Copyright 2010 Harmonikus Nő.hu